Hírek

Előző 4 / 17
  • 2016.09.16. 14:46
    Fábián Dani és Oláh Robi a problémákkal teli Székesfehérvár Rallye után csak egy kellemes autózásra, nagy csatákra és a biztos célba érkezésre vágyott a Baranya Kupán, de sajnos ez csak részben valósult meg. A srácok a Ladájukkal egy megcsúszás után az erdőben kötöttek ki, ahol egy nagy fa állta az útjukat és az is lehet, hogy az öles növény Daniék idei bajnokságának a végére is pontot rakott. Az autó komolyan megsérült, de a csapat sokat dolgozik rajta, hogy még ebben az évadban talpra állítsák a VFTS-t, amire ugyan csekély remény mutatkozik, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor még megeshet, hogy Daniékkal – ha Salgótarjánban nem is – Ózdon talán találkozhatunk. Fábián Danival beszélgettünk.

    Rallye2

  • 2016.09.16. 14:40
    Dékány Sanyi és Hegede Tomi a Székesfehérvár Rallye-t és a Baranya Kupát is feladni kényszerült, ami merőben szokatlan a párostól, mert általában ők és a Hondájuk is megbízhatóan szokta teljesíteni a versenyek utolsó kilométereit is. Az utóbbi két futamon a kocsi mondta be az unalmast, pontosabban a váltó, de Tomiék megelégelték a dolgot és most egy szinte vadonatúj váltóval és remélhetőleg sok-sok élménnyel a lelkükben a célban ünnepelhetik meg a Salgó Rallye végét. Hegede Tamással beszélgettünk.

    Rallye2

  • 2016.08.18. 16:57
    Interjú Kuncz Dezső autóversenyzővel az International Baranya Kupa után, amit a fia navigálása alatt teljesített.Szabó Laci helyett kellett beugornod az International Baranya Kupára fiad navigálásával.

    Rallye2

  • 2016.06.01. 10:00
    A május 15-16-i versennyel méltó módon ünnepelték meg a versenyzők a Rabócsiring 20. születésnapját, hiszen a Pünkösdi Rallycross Parádé hihetetlen küzdelmeket hozott minden kategóriában. Mind a profi versenyzők, mind az amatőrök egymásnak feszültek és nem hagyták legyűrni magukat. A nézők és a pilóták is azt kapták, amit imádnak: 110% rallycrosst.

    Rallycross

  • 2016.05.11. 22:26
    Legkeményebb pilóták, legnagyobb ütközetek!Május 15-16-án folytatódik a rallycross őrület Máriapócson Közép-Európa legerősebb bajnokságával!Aki figyelemmel kísérte a bajnokság első két fordulóját, az biztosan osztja állításunkat, miszerint az idei évben a rallycross talán minden idők legszínvonalasabb bajnokságává avanzsált. A mennyiség (130 induló) mellett a minőség is elérte az európai top mércét és a rendezvények színvonala is hasonló szintre lépett!

    Rallycross

  • 2016.05.06. 20:55
    Alba Racing Team - Opel AstraRabócsiring - 2016.05.14-15Pünkösdi Rallycross ParádéInterjú Mandák Gábor autóversenyzővel, aki a rally után, egy rallycross pályán is kipróbálja magát. Első versenye Pünkösdkor lesz a Máriapócsi Rabócsi Ringen.Pünkösd a Máriapócsi Rabócsi Ringen ér téged, ahol elfoglalod a helyed a rajtrácson.

    Rallycross

  • 2016.04.10. 21:20
    Albrecht Patrik - Suzuki SwiftRallycross Országos BajnokságRabócsiring, 2016.03.27-28Villáminterjú Albrecht Patrikkal a Húsvéti RabócsiRingi Rallycross OB után.

    Rallycross

  • 2016.04.01. 15:21
    Mondhatnánk, hogy rohan az idő. De ez kettős érzéseket vált ki Szabó Attila navigátor feleségéből, Bettiből, akinek a férje tavaly a 10. Eger Rally-n egy baleset következtében életét vesztette. Egy év elteltével arra kért Betti, hogy hadd mondhassa el az ő akkori és jelenlegi álláspontját, véleményét. Nem mondhattam nemet, mert nem is akartam. 

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2016.03.21. 12:28
    Csaba március 12-13-án a Slovakiaringen Rallycross Országos Bajnoki futamon vett részt egy Magyar Kupás Opel Astrával.A verseny után kérdezem a pilótát.

    Rallycross

  • 2016.03.21. 12:23
    2016.03.27-03.28-án, azaz Húsvétkor újabb rekordnevezéssel nyitjuk a szezont!A minden idők legerősebb magyar mezőnye mellett Közép-Európa top pilótái is Máriapócson folytatják az idényt.Már csak az előnevezések alapján is, közel 140 pilóta várja a rajtot!

    Rallycross

Előző 4 / 17